Ezt hallgatom megállás nélkül... már vagy egy 10 perce... olyan csodálatos. és tele van olyan gondolatokkal, amiket én érzek... pedig csak hangok, semmi szöveg.. mégis, ahogy hallgatom, úgy érzem ez az, ami most kifejezi, hogy érzem magam mostanában.
sok ez nekem. annyi minden van körülöttem. az idő viszont kevés. az a 24 óra, ami egy napban van. egyik nap még hétfő, aztán hirtelen csütörtök és vége a hétnek. és én megint nem jutottam előrébb semmiben.
sok az is, amit a körülöttem lévőktől kapok. eddig azt hittem, hogy jól vagyok, de talán mégsem? lehet csak tettetem, hogy ne kelljen azon gondolkodnom mégis miért nincs jól az, ami nincsen? baj az, ha annak ellenére, hogy körül vagyok véve barátokkal, egyedül érzem magam?
pénteken azt mondta nekem valaki, hogy érzelmi szemetesláda vagyok... akkor persze rögtön letagadtam... aztán hazafelé, mikor egyedül voltam elgondolkodtam, hogy talán mégis az lennék? lehet igaza volt, csak mindent ilyen nagyon próbálok tagadni... én nem vagyok egyedül, itt vannak a barátaim... nincs itt semmi probléma...
miért van az, hogy bár minden embernek van hibája, nem is kevés, mégis hajlamosak vagyunk magunkban a gerendát se látni, mikor másokban a szálkát is azzá nagyítjuk?
sorra tűnnek el az olyan dolgok, személyek, akiket azt hittem örökre magam mellett tudhatok, aztán jön egy bukkanó... és hopp... semmi se tart örökké. bár reménykedni azért szabad.. én próbálkozok... hátha marad egy kis remény nekem is.


